Bullet Journal
Július
Üdv mindenkinek!
Egy újabb bejegyzéssel érkeztem el, mégpedig az új határidőnapló megrajzolásával.
Mint tudjátok igyekszem mindig hónap elején jelentkezni ezzel a "rovattal", hogy inspirációt is nyújtsak nektek.
Ezúttal a hónap témája a csillagok lettek (imádom a csillagokat), így kötelességemnek láttam szívből beleadni mindent.
Mivel az egyetemen is nyári szünet van, így a hónapi nézetet is visszavettem a minimálisra, ahogy eddig rajzoltam. De ugyanakkor a szokás követőből nem hagyhattam ki a Tanulás-t sem, mivel jelenleg a jogsi miatt tanulok. És mint láthassátok van egy hetedik szokás is.
Mint tudjátok kreatívkodni nagyon szeretek és nagyon sokszor vannak ötleteim, így kihasználva a nyarat és a temérdek időt igyekszem minél többet kreatívkodni.
A heti nézetet igyekeztem minél változatosabban megcsinálni, hiszen ha egyforma számomra már unalmas és jobb úgy írni a teendőket, hogy változatosabbak a hetek formái.
Igen, tudom, hogy két helyen is elrontottam, de engem nem zavarnak a hibáim, de ha mégis megvan rá a módszerem.
Minden hétnél igyekeztem megjeleníteni a csillag motívumokat, hogy ezáltal lehessen valami, ami közös pont.
Amit használtam:
- sárga filc (Stabilo; 0,4)
- fekete filc (Stabilo; 0,4)
- sárga színes ceruza (Milan)
- fekete színes ceruza (Milan)
Üdv, Bali
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése