Kierra Cass - The One
Az igazi
Elérkeztünk a Párválasztó harmadik, egyben az "utolsó" részhez.
America bevallotta saját magának, hogy szerelmes Maxon-ba.
Talán ebben a kötetben van a legtöbb kaland, ami felborzolja a kedélyeket.
America felkeltette a király figyelmét viselkedéssel, hogy a könyvből idézzek, eléggé vadóc. America próbál jól viselkedni, hogy a király tetszését elnyerje, de nem fordul a jó irányba ez a megfelelés.
America és Aspen titkos kapcsolatának úgy látszik, hogy vége és nem nagyon közelednek egymás felé. De mihelyt egy kapcsolatnak vége szakad, egy egészen szokatlan kötődik meg.
Egy napon America a könyvtárba megy, hogy elterelje gondolatait és rajtakapja egy vetélytársát, hogy sír. Bár ez a karakter az első két kötetben ellenszenves volt számomra, úgy kedveltem meg a beszélgetést követően őt és ezzel növelte a kedvenc karakterek listáját.
Persze a palotát még mindig érik támadások a lázadók által, így America és Maxon kapva kap az alkalmon, hogy több információt tudjanak meg. Ez volt az első alkalom, hogy Maxon kilépett a palotából megfelelő kíséret nélkül, mindezt azért, hogy apja, a király ne szerezzen tudomást róla. Ezen az éjszakán mindketten veszélybe kerülnek, de sikerül megmenekülniük.
A vége felé, már azt hisszük, hogy minden jóra fordul, de nem így van. America szőrnyű hírt kap otthonról és négy napra elhagyja a palota védelmező falait. Mikor visszatér egy partival fogadják, ami azért szerveződött meg, mert bekerült az utolsó kettő közé.
Vajon Maxon kit választ végül hitvesének?
Erre a választ csak akkor kaphatják meg a kedves olvasók, ha belemerülnek a könyv világába. (Tudom, hogy most gonosz vagyok).
Összegzés
A Párválasztó sorozat kötetei érdekesek voltak számomra. Nemcsak a csili-vili-t írta le az írónő, hanem azt is milyen szenvedni. Bár az érzelmek nagyon összekuszálódtak mindhárom kötetben, mégis a végére egyértelművé vált minden. És voltak kiszámítható dolgok is, ha már sok ifjúsági regényt olvas az ember. Egyszerre volt érdekes, elbűvölő, kalanddal teli és szomorú is.
Végül köszönöm Akira-nak, hogy kölcsönadta a könyveket és megoszthattam a véleményemet a kötetekről.
Üdv, Bali.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése