Given Movie
A Given movie a Given című anime folytatása.
Ahogy az animében megismerhettük a négy bandatagot és a közöttük lévő kötelékeket.
A film középpontjában nem Ue és Mafuyu áll, hanem a dobos, Akihiko Kaji és gitáros, Haruki Nakayama. Persze kapunk pár percet a fiatalokról is, de a középpontban a két idősebb tag áll.
Véleményem:
Az alig egy órás filmben nagyon sok mindent sűrítettek bele. Többek között egy szerelmi háromszög is a felszínre kerül, ami az animében csak sejteni lehetett.
A két idősebb kapcsolata nagyon érzékeny és elég érdekes módon bontakozik ki a kettejük kapcsolata.
Az elengedés mindenki számára elég nehéz feladat, ahogy a szereplőknek is és való igaz, hogy nem kevés változáson esnek túl, míg lezárják magukban a dolgokat.
Szerintem ez az egyik olyan anime film, ami az örök kedvencekhez fog tartozni. A zene isteni, a grafikára nincs panasz részemről és a szereplők is nagyszerűen vannak ábrázolva.
Ajánlom:
Főleg azoknak az embereknek, akik már látták az anime mind a 11 részét. De ha nem láttad az sem baj, hiszen megfelel egy különálló filmnek is.
Szeretnék figyelmeztetni, hogy a film fiú és fiú kapcsolatot mutat be, aki nem bírja vagy más véleménnyel van az azonos neműek kapcsolatáról ne nézze meg.
A Given ajánlója: https://baliszerint.blogspot.com/2021/02/animeajanlo-5.html
Üdv, Bali
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése