Bakemono no Ko
A fiú és a szörnyeteg
Történet
Történetünk a 9 éves Rennel kezdődik, akinek az anyja balesetben hal meg, apja már nem él velük, mert elváltak.
Ren rokonokhoz kerül, de mivel elég hidegen bánnak vele, úgy dönt, hogy kifut a nagyvilágba, ahol egy kis bóklászás után találkozik egy furcsa szerzettel, akinek a neve Kumatetsu. Kumatetsu egyből megkedveli Rent és felkéri, hogy legyen a tanítványa. Persze egyből nem megy bele a főszereplőnk, de utána meggondolja magát és követi őt át a Szörnyek világába. Amint átértek Jutengai-ba, észreveszi főhősünk, hogy itt mindenféle ember és állat keverékű antropomorf lények vannak.
Vélemény
Hát ez egy mestermű. Amikor láttam az anime előzetesét, talán az egyik legjobban várt anime volt a 2015-ös évben, számomra.
Bizonyos jelenetekben sok fordulat van, de ez az animére jellemző.
A két világ közötti különségeket és hasonlóságokat nagyon szépen felvonultatja. De azt is, hogy hogyan alakul ki az "apa-fiú" kapcsolat.
Ajánlom
Azoknak elsősorban, akik szeretik az animéket, illetve azoknak is, akiket érdekel a kialakuló apa-fiú kapcsolat.
Üdv, Bali
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése