A vezércsel
Üdv mindenkinek!
Az utóbbi időben nagyon rászoktam a sorozatok ledarálására, de mindezt úgy teszem meg, hogy semmit nem érzékelek az elvesztett időből.
Most is egy újabb sorozatot hoztam el nektek, ami most ért el engem, mivel eddig halogattam a megnézését.
Azt tudni kell rólam, hogy gyerekként szerettem sakkozni (már amennyire szabályosan játszottunk) és igyekeztem értelmezni is az egész játékot. Kár, hogy nem abban az időben csinálták meg ezt a sorozatot.
A főszereplő Beth, fiatalon veszti el az édesanyját egy baleset miatt, míg ő sértetlenül kerül ki az autóból. A vörös hajú lányt egy lány árvaházba viszik, ahol monoton életet él és igen, gyógyszerezik is az ott élő lányokat. Egyik társa segítségével pedig rájön, hogy a zöld bogyó éjjel a legjobb.
Beth nem annyira szociális lány, de ezzel ellentétben a matematikában hatalmas ész, ezt egyik tanárja is észreveszi és leküldi az alagsorba szivacsot kiporolni.
Beth akkor látja meg a gondnokot sakkozni egyedül és a lányt tudatlanul is, de vonzani kezdi a játék, míg nem meg nem tanul játszani az öreg segítségével.
Idővel Beth kikerül az árvaházból és amint lehetősége van rá a sakkhoz menekül.
A vezércsel, szerintem egy összetett sorozat, ami élvezhető is, de ugyanakkor sok féle utat mutat, hogyan is lehet nyerni egy ilyen elmés játékban.
Melyik játékról látnál szívesen sorozatot?
Üdv, Bali
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése